Gyökerek

"Mi vagyunk a gyökér, mely ezredévbe nyúlik,
s ott tapad a röghöz a Tisza táján,
a bánáti homokban,
erdélyi bércen, 
megannyi elhullott,
hős magyar képében."

Üzenem!

Alföldi Géza - Üzenem

Egyszer mindenért felelni kell, 
egyszer minden számadásra kerül, 
mert él még bennünk a törhetetlen hit, 
hogy nem mindég a szemét marad felül...

Bár ma még csak káromkodni hajt is 
a tehetetlen, meddő akarat, 
megmozgatja a nehéz hidakat is 
az ár ereje, ha gátja szakad.

Pedig egyszer ez is bekövetkezik, 
elsodor megfontolást, józan okot 
a megalázott szívben égiglobbant harag. 
S a legény, ki eddig dallal szórakozott 

a virágban terhes réteken, 
a gazda, aki izzadva kapált, 
az asszony, aki kenyeret dagaszt: 
eljön kiosztani a megérdemelt halált! 

Egyszer minden mocskos patkányra 
rászakad az örök rémület, 
s ti, akik ma mégis rajtunk rágtok, 
tudjátok meg: nincs könyörület!... 

Kérges markunk ököllé duzzad, 
fáradt szemünk mintha villám volna, 
s megismeri büszke úrmagunkat, 
kifosztott fajtánk minden árulója.

No comment

Szentmihályi Szabó Péter  Térdre, magyar!

Megfojtanak, megfojtanak,   kígyóznak, mint a szennypatak,   sziszegve szólnak szép szavak:   hiszen szabad vagy, ó, szabad!  Te választottál engemet,   te bamba, arctalan tömeg,   elszívom lassan életed,   nem lesz házad, se gyermeked,   nem lesz hazád, nem lesz hited,   minden szavamat elhiszed,   mindenhol szózatom sziszeg.  Imádd a hűvös bankokat,   ott intézik a sorsodat,   ne vidd vásárra bőrödet,   kerüld a puskás őröket!  Szemétdomb város ez: tiéd,   tiéd az összegyűlt szemét!   Villánk s a svájci bankbetét   érted van, s téged véd, cseléd!  Ha már kihalt a nagy család,   ha már éhenhalt jó anyád,   ha nincs honod, se otthonod,   ha már szökésed fontolod,   sziszegve szól, ki jót akar:   Fuss, merre látsz, szegény magyar!  Ellopnak minden ünnepet,   ők adnak mindennek nevet,   egymást ezért kitüntetik,   hát áruló, ki tüntet itt,   ki másról másként szólni mer,   nem elvtárs és nem is haver,   akit riaszt a pénz szaga,   bizony, nem jó demokrata!  Hóhérodnál ne alkudozz,   kirablódnál ne tiltakozz,   majd eltakar a pesti kosz,   megszoktad már, megszökni rossz.  Nyugodj meg hát, Petőfi népe,   és térdre magyar, térdre, térdre!