Egy kisebbségi (sváb) levele zsidó és cigány polgártársaihoz

Őseim a ti őseitekhez hasonlóan évszázadokkal ezelőtt ezt az országot
választották hazájuknak. Mivel minket senki nem kényszerített arra,
hogy itt éljünk, ezért jogosan várta és várja el a befogadó ország,
hogy elfogadjuk : első a magyarok érdeke. Mi svábok nem érezzük
magunkat elnyomottnak, hiszen beszélhetünk, tanulhatunk németül,
ápolhatjuk hagyományainkat.
Ahogy ti is.

Természetesen nem felejtettük el azt a sötét, kommunista korszakot,
amikor a svábokat tömegesen deportálták, málenkij robotra hurcolták
őket, házaikat elvették, sokukat névmagyarosításra kényszerítették.
Akkor persze liberálisok, fajvédők, népszavás idióták nem tiltakoztak.
Gusztosokban és mohácsikban nem keltett félelmet a Munkásőrség, a
kommunisták felfegyverzett, bakancsos, egyenruhás párthadserege.

Nagyszüleimtől is mindent elvettek. Anyu így lett Brauer helyett
Bányai, és ráadásként a középiskolából is kirúgták.
Mégsem lettek megélhetési bűnözők. Kemény munkával előlről kezdték az
életüket, ahogy még nagyon sok sváb. Híresek is a svábok a
spórolásukról. Persze országokat még ma sem tudunk felvásárolni.

Vallom, hogy minden fajnak, rassznak, etnikumnak és nemzetiségnek
vannak jellemző tulajdonságai. Nem vagyunk egyformák. Ez a különbözőség
az egyik fontos része a kriminológiában alkalmazott profilalkotásnak.

Milliárdos ingatlanpanama, tőzsdespekuláció - zsidóbűnözés.

Színesfémlopás, emberölés különös kegyetlenséggel 200 Ft-ért,
csoportosan elkövetett garázdaság kapákkal és kaszákkal felfegyverkezve
- cigánybűnözés.

Ha majd a svábok között is elszaporodik egyfajta bűnelkövetési módszer,
én nem fogok tiltakozni a svábbűnözés szóösszetétel használata miatt.
Sőt, elsőként fogok elhatárolódni a bűnöző életmódot folytató
sváboktól.

Fiamat a tisztességes, becsületes életre nevelem. Kitűnő tanuló és nem
szokott "gyerekcsínyt" elkövetni.

Zsidók és cigányok! Szörnyű lehet itt élnetek, hiszen mindenkit
gyűlöltök és nem értitek miért gyűlöl meg benneteket mindenki. Vajon
én, mint sváb származású, miért nem érzékelem a kirekesztést? Mert mi
elfogadtuk a szabályokat.

Megszerettük ezt az országot, Magyarországot a hazánknak tekintjük. Ti
csak egy gazdatestnek, amin parazitaként élősködtök.

Ha nem érzitek itt jól magatokat, gondoljatok ex-miniszterelnökötök
szavaira : "El lehet innen menni! ".

Jogok!?

Fotózás nyilvános helyen – kulturális különbségek

2008.12.15. 17:02 :: Rékuc

A minap az egyik svéd fotós magazin főszerkesztőjével beszélgettem. Érdekes dolgokról volt szó, többek között rákérdeztem, hogy nem szoktak beszólni az emberek, amikor utcai pillanatképeket fotózik? Az úr megdöbbenve reagált, alkalmasint azon töprengett, hogy melyik bolygóról vagy esetleg katonai diktatúrából csöppentem kies országába. Próbáltam magyarázni a személyiségi jogokat, meg hogy néhol nem lehet csak úgy, lesifotókat kattintani emberekről, a személyes hozzájárulásuk nélkül pedig publikálni is necces ilyen képeket. Nagyon nem értettük meg egymást, illetve ő engem: ugyan miért ne lehetne?

– De ha Kovács János épp magára borítja a fagylaltot és én ezt elkapom fotón és kiteszem flickr-re, hogy potenciálisan hatmilliárd ember láthassa, az nem etikátlan? – Hát ha Kovács János nem akar képen szerepelni, akkor otthon borítsa magára a fagylaltot – jött a kedélyes válasz. Elmagyarázta, hogy Svédországban senkit nem etikátlan, sem jogszerűtlen lefotózni és ezt közzétenni, amennyiben az illető nem tett kimondott intézkedést a lefotózás ellen. Például ha valaki nyitott ablakán fotózok be, az magára vessen, amiért nem húzta be a függönyt, ergo kimondatlanul is beleegyezett. Ha viszont félrehúzom a függönyt és betolom az objektívet a lakásába, az már magánlaksértés és feljelenthető. De ha az ember közterületre megy, akkor természetesen számolnia kell azzal, hogy ilyen-olyan célból akár le is fotózhatják; ezzel számolni kell.

Ugyan egyre bágyadtabban, de megpróbáltam én is magyarázni, hogy ez nálunk hogy működik. A válasz csak egy fejcsóválás volt: - Nem lehet ennyire korlátozni, hogy az ember mit fotóz le. Ez majdnem ugyanolyan, mint korlátozni, hogy mit írunk le vagy mit mondunk. Nem járható út – magyarázta. Abban azonban egyetértettünk, hogy ha valaki észreveszi, hogy lefotózták és odajön, hogy ő nem szeretne szerepelni a képen, akkor azt a fotót vita nélkül törölni kell. És ami még nagyon tetszett: nem kezdett el paragrafusokat darálni, mert a józan ész és a szólásszabadság nevében beszélt, és tudta, hogy a törvénykezés az ő oldalán áll.

És valóban észrevettem, hogy itt sokkal többen rohangálnak fotómasinával a városban, pillanatképeket készítve, akár metrón-buszon-boltban is, és senki nem szól be, hogy nem akar fotón szerepelni, meg neki jogai vannak. Valahogy az emberek lazábban kezelik ezt az egész lefotozósdit és nem szúrnak ki a fotóssal csak azért, hogy valamilyen jogukat villogtassák. Mert legyünk őszinték – mi kárunk származik abból, ha felkerül rólunk egy kép a flickr-re, ahol épp fagylaltot borítunk magunkra? :)