2009. február 12., csütörtök

 

"Kedves" Cigány!

 

Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam. Azért írok, hogy értsük egymást végre. A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk, hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem.

Most az egyszer lássuk be, hogy komoly különbségek vannak közöttünk. Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk. Nem szeretlek téged. Miért? Talán mert mások vagyunk? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz, hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ez ne menjen így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltségük és szellemi képességeik ellenére beerőltetem az iskolákba hogy tanulhassanak, hogy szakmájuk legyen, és képessé váljanak az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája.

Óriási különbségek vannak köztünk. Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor.

Nem vagyok irigy. Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bűncselekményekkel (elveszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik. Az én rovásomra. Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém. Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erőszakot, halált kapok érte. Félnem kell tőled. Miért?

Munka... igen, ez gyakori magyarázat a szádból... Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van. Nem adok neked munkát. Miért? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is, az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerűtlen munkára a "cigánymunkaâ01D.

Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz. Bevételkiesés, sokszoros időbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltűnése. Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyű, hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasszistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked.

De nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettőnknek jobb lenne. Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak. Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával. Rövid időn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele. És barátom, nem sok időd van már. Lassan az összes cérnám elszakad.

Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban. Rövidesen eljön az idő, amikor hirtelen megvonok tőled minden kedvezményt. Akkor aztán "romázhatsz", ahogyan jólesik. Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással. Mit várok tőled?

 

1.      Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresőd.

2.      Erőszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog...... Tudod, még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled).

3.      Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést. Ez a sikeredhez szükséges 20%. A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz.

4.      És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bőröd zavar engem.

 

Baráti tisztelettel: A MAGYAR

2009. február 10., kedd

Hát most tényleg elég volt!


Most betelt a pohár! Most a velünk élő tisztességes cigányokon a sor legelébb. Most fogják magukat, az összes cigány értelmiségi, meg cigány szervezet, meg cigány önkormányzat, meg az összes nyomorgó de becsületes cigány, és azonnal adjon ki egy nyilatkozatot, melyben kijelentik: semmi közük a velük azonos etnikumból származó gyilkos és rabló és lincselő és tanárverő állatokhoz. Semmi közük azokhoz, akik felrúgták az együttélés és emberség minden parancsát. Jelentsék ki, hogy nincsen megélhetési bűnözés, de igenis van egyre brutálisabb cigánybűnözés, és ők ezt nem hajlandók eltűrni.

Jelentsék ki, hogy velünk együtt követelik a zéró tolerancia azonnali bevezetését. Minden faluban, az összes cigánysoron a becsületes cigányok haladéktalanul menjenek be a legközelebbi rendőrőrsre, és adják rendőrkézre a velük élő bűnözőket. Tegyenek feljelentést, vagy vigyék is be mindjárt a közéjük furakodott, közöttük bujkáló és őket veszélyeztető állatokat.

Az SZDSZ azonnal kérjen bocsánatot a magyar társadalomtól, hogy szemforgató, hazug és farizeus politikájával jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a dolgok idáig fajuljanak. Tegye ezt azonnal az MSZP is. Draskovits mondjon le. Remek értelmiségieink írjanak nyílt levelet, amelyben megkövetnek bennünket, amiért a Zámolyon gyilkoló cigányok pártját fogták és segítettek nekik abban, hogy egészen Franciaországig meneküljenek, megúszva így a jogos büntetést. Térden állva kérjenek bocsánatot, amiért rasszista hírébe keverték a magyar nemzetet aljasságukkal és ostobaságukkal. S tették ráadásul mindezt egészen pitiáner politikai okokból.

Ezzel párhuzamosan a rendőrök kapjanak tűzparancsot, ha bármilyen támadás éri őket, miközben munkájukat végzik. Rendőrt soha többé ne lehessen meghurcolni azért, mert kimondta az igazat, vagy mert a munkáját végezte. Erősítsék meg a rendőrséget, hozzanak létre azonnal falurendőrséget, nem lehet többé Magyarországon olyan település, ahol nincs állandó rendőrőrs, legalább két rendőrrel.

A falusi rendőrök kapjanak lakást és plusz járandóságokat. A kormány jelentse ki, hogy nincs többé megélhetési bűnözés, nincs többé értékhatár, meg efféle marhaságok. De van zéró tolerancia. Aki ellop egy tyúkot, kapjon két évet. Ha másodszor is ellopja, kapjon tízet, mint visszaeső. New York-ból így lett a világ egyik legbiztonságosabb városa.

Akit pedig pusztán bőrszíne vagy származása miatt bántalmaznak, a bántalmazónak éppúgy nincs semmiféle kegyelem és felmentés. A zéró tolerancia visszafelé is érvényes!

(p.s.: Ha pedig ezt a 15-20 gyilkos állatot nem kerítik kézre nagyon hamar, akkor baj leszâ026 Nagyon nagy baj. És nem a többségi társadalom lesz a hibás és a vétkes. S ha kézre kerültek ezek az állatok, akkor nincs ám három éves per, meg százezer oldal perirat, meg a szar kenegetése, hogy ki rúgott és ki szúrt. Életfogytigot az összes állatnak, aki szombat este ott volt! Betelt a pohár!)
Bayer Zsolt

2009. február 4., szerda

Pázmány Péter köpönyege


 

Nincs szomorúbb a világban, mint az az ember, aki nem az, akinek teremtetett, aki félvakon és félsüketen botorkál a mindenkori zsibvásárban. A játéktér legtöbbször sötét vagy félhomályos, a színpadra időnként reflektorfény zúdul, arany ruhákban tódulnak a színre a kufárok, táncelőadás kezdődik, kufárkeringő.

A világ javaival mindig kész kereskedni tudók, a gördülékeny alkuszok, fekete frakkos szemfényvesztők suhannak a félvak és félsüket közönség előtt, és ez a közönség mi vagyunk.

A Gonosz katonái, mióta világ a világ, nem is tettek mást: hókuszpókoltak, hazudtak, szemek elé kormos üveget raktak, ígértek pénzt, mámort, talmi boldogságot, az evilág összes kincseit, az ember pedig, az ember, aki nem az, akinek teremtetett, könnyen csapdába csalható.

Ó, hát lehetnék én is ilyen könnyed kufár, suhannék gazdagon ebben a világban, beleszédülhetnék a kufárkeringőbe! És máris jegyet vásárol magának a zsibvásárba, a mindenkori mai kocsmákba, elvegyül a tömegben, azt hiszi, tudja most már, ki kicsoda.

Nincs szomorúbb a világban, mint a szobafestő, aki könyvet ír az élettérről, vagy a kiugrott pap, postarabló, aki nyelvtörténeti értekezéseket készít, nincs szomorúbb az államférfinak beöltözött hóhérnál a bukaresti... a filozófusként tetszelgő sorozatgyilkosnál. Ezek után az emberek után mellesleg - csupán ebben a században - több százmillió halott maradt, azok a szegény, félvak és félsüket áldozatok, akik elhitték, a sötét a fény.

Tisztelettel bejelentem, én most elég vidáman elvagyok ebben a világban. Tudom, ki vagyok. Keresztény, magyar férfi. Ha hivatásomat nézem, író volnék, magyar író.

Mi tudjuk, kik vagyunk. Tudjuk a sötétet és hisszük a fényt. A világosság fiai vagyunk.

Az írók némelykor furcsák. Én például sokszor úgy mászkálok a múlt és a jövő között, mint más ember földszintről az emeletre és vissza. Amikor először történt velem ilyen, megijedtem. Aztán utánagondoltam, vajon félt-e Mikszáth Kálmán az Új Zrínyiász írása közben, vagy szorongott-e Jókai Mór a Jövő század regényén. Arra jutottam, nem féltek, járkáltak az Időben, természetesen, mint bárki a pince és a padlás között.

Azért vagyok a világban, hogy történeteket írjak a rendről, ami bennünk és körülöttünk él, az évszakok menetrend szerinti közlekedéséről, vagy ahogy minket átzakatoltatnak az életen a tavaszok, nyarak, őszök, telek. Sikerült-e valaha is valakinek kisiklatnia ezt a rendet? Próbálkozhatnak, de sosem győznek.

Nemrégiben, ebben a lucskos, borzongató novemberben ültem a házamban, kicsit szomorkás volt a hangulatom, hiába, a hideg télelő beköltözhet az ember lelkébe, azon morfondíroztam, vajon Pál apostol egy régi novemberben figyelmeztette-e híveit a megélhetés gondjai ne vonják el figyelmüket az Istennek tetsző életről, úgy csapkodtak a gondolataim a szobában, mint valami nagy őszi légy, na ebből sem lesz történet, álltam fel a székről és kinéztem az ajtón, mert a kutyám ugatott. Vendég? Ilyenkor? Kedvetlenül, fázósan léptem ki az udvarra. A kapuban egy lovas állt. Nem csodálkoztam, a környéken sok gazdag ember él, hobbi-lovagolnak, bizonyára a Szilágyság utcát keresi, azt szokták kérdezni tőlem, ott rengeteg tehetős lovas van. Közelebb léptem.

Mi lesz, beengedsz? - erős, mély hangon szólt rám az idegen. Furcsa, régimódi ruhában volt, bíborszín köpeny, piros csizma, a fején papsapka, olyan, mint a mi Márton papunké, csak nem premontrei fehér, hanem ez is bíborpiros, a lovas nyakában aranyláncon ékköves kereszt, egyik kezével a fényes szárszíját fogta, a másikon bőrkesztyű, rajta gyönyörű vadászsólyom, a ló mellett tucatnyi sovány kutya, agarak. Tessék, tessék bejönni, ijedtem meg, és így köszöntem: Laudetur Jesus Christus. In aeternum, amen - válaszolt a lovas, leszállt a nyeregből, a sólymot elröptette, eredj, nézz körül, vette le a madár fejéről a bőrsipkát, nyughassatok, mordult az agarakra. A kutyákat a kazánházba zártam, a lovat a nyírfához kötöttem, letakartam a nyereghez szíjazott bíborpokróccal, vigyázz, intettem a kutyámnak, aki behúzott farokkal figyelte a nagy sürgés-forgást. Mire beértem a házba, az idegen lovas már a nappaliban ült, köpenye egy üres fotelre terítve, rend van nálatok, a rend jó, mondta, felhúzta ék alakú szemöldökét, végigsimított kecskeszakállán, gyere, ülj le, intett, leültem. Tudod ki vagyok? - húzott elő köpönyegéből egy bőrkötéses könyvecskét. Tudom, mondtam, Pázmány Péter. Zavarban voltam. Nincs udvariaskodó fecsegés, lapozgatta a könyvet Pázmány Péter, nincs időnk tétovázni, arra soha nem szabad időt fecsérelni, mi tudjuk, kik vagyunk, keresztények és magyarok vagyunk, tudjuk a rosszat, hisszük a jót, és most megtanítalak imádkozni.

Beleszédültem a barokk szózuhatagba. Pázmány Péter felolvasott. Hegyes szemöldöke alatt a szeme csillogva ugrált a szavaktól az én szememig, bíboros atya, próbáltam néha közbeszólni, csend, most én beszélek, majd ha befejeztem, kérdezhetsz, kiabált rám, hallgattam, és engedtem, hogy most Pázmány Péter járasson meg engem az időben, röptessen múltból jövőbe.

*

Ezt pedig a rövid könyörgést, noha mindnyájan tudjuk és mondjuk naponként, de sokan vagy nem értik, vagy meg nem gondolják ennek elrejtett méltóságát, bölcsességét, erejét és mélységes titkait. Annak okáért röviden megmondom, minemű elmélkedéssel, értelemmel és lelki ájtatossággal kellessék a keresztény embernek mondani a Miatyánkot - mondta Pázmány Péter.

Mi Atyánk - mondtam.

Tudom, hogy inkább kedveled a szeretetnek és kegyességnek nevét, hogysem félelemre indító nevezeteket: és ez okon kedvesebben hallod, mikor Atyánknak mondunk, hogysem mikor bosszúálló Istennek nevezünk, mivel azt kívánod, hogy fiúi szívvel szeressünk téged, és szolgához illendő félelmet kivessünk lelkünkből - mondta Pázmány Péter.

Ki vagy a Mennyekben - mondtam.

Én Istenem, noha jelen vagy mindenütt és betöltesz mindeneket: de azért azt parancsolád, hogy imádságom kezdetin mennyekben létedről emlékezzem, ezzel akarván ébreszteni, hogy imádságomnak idején égbe emeljem szívemet, ahonnan tetőled segítséget kell várnom. Arra is emlékeztetsz, hogy mennyekben vagyon az én örökségem és maradandó hajlékom: itt pedig számkivetésben és zarándokságban vagyok - mondta Pázmány Péter.

Szenteltessék Te neved - mondtam

Mivel pedig úgy dicsőíttetik a Te neved mibennünk, ha szent fiadnak tanítása szerint rendeljük életünket: adjad Uram, hogy Téged mindenekfelett szeressünk, felebarátunknak annyi jót kívánjunk, mint mi magunknak, gonosz akaróinknak veszedelmét ne szomjúhozzuk, hanem ellenségeinknek is jóval legyünk; és mindezekben a mi Mennyei Atyánkat kövessük, ki mind jókra, gonoszokra egyaránt terjeszti a Nap fényességét - mondta Pázmány Péter.

Jöjjön Te országod - mondtam

Cselekedjél irgalmasan, Uram mindnyájunkkal, és jöjjön el mihozzánk a te országod, hogy csak te egyedül uralkodjál mindenekben, csak tebenned higgyünk, neked engedjünk és szolgáljunk. Te légy értelmünk vezére, kívánságunknak határa, szívünknek örökös királya: úgyhogy semmi része le legyen bennünk világ fejedelmének, az sátánnak - mondta Pázmány Péter.

Legyen Te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen földön is, mondtam.

Nem akarom, Uram, az én tulajdon akaratomat követnem, mert az igen vak kalauz volna; nem hallgatom a testnek akaratát, mert ez mindenkor tusakodik a lélek ellen; nem követem az ördögnek akaratát, mert ez a gonoszra hanyatlott; nem adok helyt a világ akaratának, mert ez csak hiúsággal teljes: hanem csak azt kívánom, hogy énbennem mindenkor a Te akaratod legyen, amely csak egyedül igaz mérő zsinóra minden jó akaratnak - mondta Pázmány Péter.

Mi kenyerünket mindennapit adjad nekünk ma - mondtam.

Nem kérünk, Uram, tőled sok eledellel terheltetett asztalt, hanem mértékletes táplálást; és te koldusaid lévén kenyeret kérünk tőled. Ezt is pedig, nem akarád, hogy csak magunknak kérjük, hanem közönségesen mindeneknek, hogy beteljesítsük szent fiadnak parancsolatát, melyben arra kötelez, hogy ellenségeinkért is imádkozzunk; és azzal tegyek tudományt, hogy ha ellenségeimet éhen látnám, ételt adnék neki, mivel Istentől neki is kenyeret kérek - mondta Pázmány Péter.

És bocsásd meg nékünk a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek - mondtam.

Oh, csodálatos cserélés! Én te ellened számtalanszor nagyot vétettem, az én felebarátom ritkán és keveset vétett ellenem: ki csak por és hamu vagyok, mégis bocsánatot ígérsz nekem, ha én is megbocsátok ellenem vétetteknek. Ebben mutatád meg, mely igen kívánod, hogy megbocsássunk egymásnak, mert oly ok alatt ígéred bűnünk bocsánatát, ha mi is megbocsátunk - mondta Pázmány Péter.

És ne vígy minket kísértetbe - mondtam.

Tudom, Istenem, hogy te gonoszra nem kísértesz engem, hanem mikor ellenségemet reám bocsátod, mint szent Jóbra, akkor próbálsz, és bajvívásom után boldogságomnak koronájára akarsz vinni. Azért légyen mindenekben a Te akaratod; ámbár próbálj, csak erőm felett ne hagyj kísérteni - mondta Pázmány Péter.

De szabadíts meg a gonosztól - mondtam.

Ments meg engem a lelki gonosztól, a bűntől, és a bűnnek zsoldjátul, a kárhozattul. E világi gonosz szerencséket is, melyek a bűnre vinnének, úgy, mint gyalázatot, kárvallást, nyomorúságot, és belső gonosz indulatokat, távoztass el tőlünk - mondta Pázmány Péter.

Amen - mondtam.

Amen, csukta be szemét Pázmány Péter.

*

Ezzel megvolnánk, csapta össze a könyvet, miféle idők járnak most körülöttetek? Felemás idők, keresgéltem a szavakat. Ne beszélj nekem össze-vissza, járkált fel-alá a szobában a bíboros atya, ingerülten kapta vállára köpönyegét, mi bajotok van? Felemás idők? Ezeregyszáz éve vagyunk itt Isten kegyelméből, ti mégis felemás időztök, kufárkeringőkről sopánkodtok, tessék kiegyenesedni!

“Gyenge fák nőnek a kövér völgyekben: azok vernek mélyebb gyökeret, melyeket a szél erősen ingat, mert a mozgatással vastagodik és mélyebb gyökereket bocsáthat”.

Miért csodálkoztok azon, hogy huzatos a Kárpát-medence? Megmaradtatok, nem? Igen, mondtam már az udvaron. Pázmány Péter felkapaszkodott a lovára, előfüttyentette az agarait, az esti égből kezére villant a vadászsólyom, mire köszöntem volna, Pázmány Péter eltűnt, mint a fény. Álltam ott a sötét kertben, és arra gondoltam, hogy a gyerekeinket így kellene imára tanítani. Pázmány Péter köpönyegét magunkra terítve. Határozottan, tisztán, fényes szívvel, magyarul.

Hogy legyünk, akiknek teremtettünk, legyünk, akik vagyunk: keresztények, magyarok.


 

Szomorú, és igaz!


Egy "Továbbított levél" ami egy rendkívüli, társadalmi felfordulást vázol

> Egy müncheni -bajor- kollégám hívott fel telefonon, s mesélte el az alábbi történetet:

" Berlinben volt kiküldetésen január elején, és bement az Unter den Lindenen az egyik antikváriumba, nézelődni, különösebb célok nélkül. Az üzletben rajta kívül csak a tulaj, egy öreg zsidó volt. Rendezgetett. Pár másodperc múlva nyílik az ajtó, s belépett egy nagyhangú, 70 körüli zsidó, s jiddisül köszöntötte a tulajdonost.
- Hogy halad az üzlet? -kérdezte, mire a másik csak a vállát rángatta, mondta, hogy: - Mindenki a Mein Kampfot keresi (Németországban tiltott irodalom). Erre a háverja elkezdett ajvekolni, hogy itt -mármint Berlinben- nem lehet már élni, mert a németek fasiszták, s egyre több a török, akik leszedik a sabeszdeklit is a fejéről. Ô már eladta a boltját, s mennek Budapestre, ott rögtön állampolgárságot kapnak, jó olcsó az üzletet beindítani, különben is a zsidóknak oda kell költözniük, az az új Izrael! - ez se késlekedjen, adjon fel mindent, a magyaroknál vadonatúj lakótelepek várják őket -ingyen-, a kormány is zsidó, a parlament is zsidó, a lányodék is ott vannak pár éve, stb, stb. A boltvezető válaszolt: - A lányomék is hívnak, hát nem tudom,... még kitartok itt egy kicsit. Mire a másik: - Egy szavadba kerül, holnap kamion jön érted, s viszik az egész üzletedet, neked meg egy szöget sem kell kihúznod a falból, mindent intéznek helyetted. Ezt a boltot meg jó pénzért kiveszik tőled a magyarok!
A vén zsidó még visszafordult az ajtóból, s azt mondta a háverjának, hogy ne sokat gondolkozzon, mert aki most nem lép, az már nem fog beférni Magyarországba, addigra megtelik!!! (zsidókkal)

Kollégám a pulthoz sétált, megkérdezte, hogy van-e Mein Kampf, majd kijött az utcára s felhívott telefonon. Elmondta az egészet, s hogy gondolataiba merülve tovább sétálgatott a Brandburger Tor felé. Elhaladt egy hatalmas háztömb mellett, s csak egy táblára lett figyelmes: -Ungarische Botschaft-
Nem hitt a szemének, sehol egy zászló a homlokzaton, csak kamerák, mint egy bank épületén. Be akart menni, megkérdezni, hogy miért nincs kint a Magyar Nemzet Lobogója a bejárat fölött, de az épület - munkaidőben - be volt zárva. Mikor visszafelé sétált, akkor vette észre, hogy van zászló, csak éppen az ötszintes, kb. harminc méter magas épület legtetején, valószínuleg a repülögéppilótáknak, és a szomszédban zajló építkezés darusanak mutogatván magát. (sic!)
Szavahihető ember a barátom, értelmiségi, jó családapa, s a modernkori Németországnak megfelelően kellőképpen liberalizmussal meghintve. Eddig fogalma sem volt róla, hogy ilyesmi létezhet a világban, de végre érdekelni kezdte a dolog. Nem csak a mi ügyünk, hanem általanosságban a zsidókérdés.
Miután személyesen is találkoztunk, megkérdezte, hogy ha tudnak róla Magyarországon, ha Peres is kimondta -már ezt is tudja!-, hogy felvásárolják Magyarországot, ha a kormány is ilyen szinten haza- és nemeztáruló, akkor miért nem tesznek ellene az emberek? Azt válaszoltam, hogy kevesen vannak a tettrekészek, a többi lapul, s várja a saját végzetét. Felvázoltam neki 2006-ot, kezdve B.öszöddel. Száját tátotta, s nem akarta elhinni, hogy ilyesmi elfordulhat a nagyrabecsült politikában.

Barátomat mélyen érintette ez az egész, főleg a magyar vonatkozása. Lassan egy magyar szakértő lesz belőle. Azóta is információkat gyujt ősnémet létére, sorba hozza a cikkeket, írásokat, hogy fordítsam le neki németre, s a fordított anyagokkal bombázza a neten ismerőseit, barátait, s azok címlistáját! Sőt, nekem is szállítja a világban fellelhető anyagokat a magyarokkal, a magyar üggyel kapcsolatban. Kapcsolatai révén szinte minden európai nyelvről le tudja kérni az anyagokat németre! " <

Pl. ------------------------------->