Michelangelo Bounarroti

Az én szemeim vének és vakok, 

a te szemeddel látom csak a fényt meg; 
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok. 

Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok, 
a te szellemed ragad engem égnek; 
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget, 
s úgy váltok színt, ahogy te akarod. 

Szívembe vágyat is csak vágyad olt már, 
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja; 

nem érek többet nélküled a holdnál, 
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.