Az ai-ki-do magyarra fordítva a "szeretet erejének útja". Itt megélheted azt, amit csakis könyvekben olvashattál, de élő példáját ritkán láthattad: az ember szereti az ellenségét.
Az aikidóban, ha valakit támadás ér, szinte belebújik ellenfelének "lelkébe". Magához engedi, eggyé válik vele, sőt, együtt is működik vele. Nem haragszik rá, hanem saját lényének részeként éli meg. Szereti - persze a szó egyetemes értelmében.
Ellensége, ha vadul nekiront, hamarosan úgy érzi, mintha fölkérték volna táncolni. Elkezdenek "keringőzni" vele, s a saját agresszivitásának erejét fölhasználva megpörgetik, földobják, és a földre hajítják.
A harcos nem érzelmileg szereti az ellenfelét, hanem univerzálisan.
Egységet alkot vele. Saját erőkörébe vonja, s mintha önmagával táncolna, együtt pörögnek.
És nemhogy félne tőle, hanem éppen ellenkezőleg: félti. És felelősséget érez a sorsáért.
Célja a védelem, de tudja jól, hogy a harc során a Sors törvényeibe nyúl bele. Akár nyer, akár veszít, magára veszi a tett súlyát. S ha nem az egyetemes igazság - vagyis a szeretet - nevében cselekedett, függetlenül attól, hogy ő hal meg, vagy az ellenfele: a felelősség az övé.
Csak a szeretetnek nincs karmája.
Miért?
Mert éntelen. Hatás, aminek nincs ellenhatása - nincs kire visszahasson.
- Müller Péter / Szeretet könyv -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése